Újra szabálytalansági eljárás indul Magyarország ellen, mert az "külföldről támogatott szervezet" lélekmelegítő kifejezést szeretné látni a kormány azoknak a szervezeteknek a megbélyegző sárgacsillagaként a nyilvános felületeire kiírva - akiket külföldről támogatnak.
Móra Veronikával, a Civilizáció mozgalom egyik aktivistájával beszélgetünk a Civil Rádióban erről a jelenségről, azaz hogy többféle bíróság is kötelezte (volna) a Magyar Kormányt a gyermeteg (de nem veszélytelen) "regisztrációs törvénynek nevezett" jogszabály eltörlésére, vagy jelentős módosítására. Az EU Birósága kimondta, hogy ez a rendelet több tekintetben is ellentétes az EU jogokkal. A törvény értelmében kötelező nyilatkozatot kellett ez ügyben civil szervezeteknek pl. pályázati támogatásuk folyósítása feltételeként.
Erről beszélgetünk a Civil Rádióban, s arról, hogy a Civilizáció mozgalom különféle javaslatotkat és ajánlásokat is tett már a kormánynak a civil szervezetek átláthatóságának szabályozása tekintetében - eddig látszólag eredménytelenül.
Péterfi Ferenc interjúja



