Rákospalota-Pestújhely-Újpalota szélen, közel az M3-as bekőtőjénél, pár éve, természeti értékeinek megörzésére hivatalosan is védettséget kapott a Szilas patak mentén lévő Nevesics tó.
A 90-es években kezdeményezett itt közösségi összefogást az Újpalotaiak Baráti Köre Egyesülettel és segített felfedezni ezt a különlegesen értékes területet a környékbeli civilek mozgósításával Merk Péter. Ő akkor éppen a lábasházban működő újpalotai Szabó Ervin Könyvtárban dolgozó fiatal aktivista volt. Több éven keresztül a tó kitisztítása, majd a környék befásítása volt a környék egyik legbarátságosabb közösségi kezdeményezése. Részben a civilek, nagyobbrészt pedig a Pilisi Parkerdőgazdaság telepítettek itt facsoportokat és kis erdőfoltokat. Na ennek most annyi!
A Civil Rádióban arról az "erdőgazdálkodásnak" nevezett pusztításról beszélgettünk, amely a Nevesincs tó és annak tágabb, vizes élőhelyet jelentő környezetében töténik: a itt élő halak, madarak és más gazdag élővilágnak az elpusztítása révén zajlik.
Hogyan tudna (vagy tudott volna) a kerületi önkormányzat beavatkozni, megvédeni ezt az értékes természeti területet? Miért hétvégén és sötétedés után esténként, reflektoros földgépekkel "gyógyítják" és "védik" ezt a kiserdőt a fakitermelést végző erdőtulajdonosok?
Van-e esély ennek a természeti vonulóterületnek a megmentésére - ezekről beszél Péterfi Ferenc interjújában Merk Péter.