A 2020. október 26-val kezdődő héten a Hét embere című rovatunk vendége Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke volt. 1982-es lelkésszé avatása után 1986-ig a Siófok – Kötcse – Balatonszárszó társgyülekezetben volt segédlelkész, majd 1986-tól Budapesten, a kőbányai evangélikus gyülekezet lelkészeként szolgált. 1990 óta óraadóként, 1999 szeptemberétől 2006-ig főállásban tanított az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2005-ben a köztársasági elnök egyetemi tanárnak nevezte ki. A 37 éves kényszerszünet után újra induló fasori Evangélikus Gimnáziumnak négy éven keresztül volt hitoktatója. 1998-ban teológiai doktorátust szerzett az erlangeni egyetemen.
2017. november 24-én megválasztották a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének. A Lutheránus (Evangélikus) Világszövetségnek alelnöke, a Keresztény-Zsidó Társaságnak ügyvezető elnöke.



